Site Overlay

Egyéni tanácsadás

A tanácsadás segít feltárni a segítségkérő számára a személyiségéből, életvezetéséből, vagy életkörülményeiből származó nehezítő tényezőket, emellett viszont erőforrásközpontú, ugyanis a változáshoz erő, energia, célkitűzés és gyakorlás szükséges, melyet csak akkor tudunk megtenni, ha van mire támaszkodnunk. A tanácsadás a problémák megértésében és elfogadásában, a kliens külső és belső erőforrásainak megkeresésében és megerősítésében, az önértékelés helyreállításában keresi a kielégítőbb, teljesebb élet megvalósítását.

A tanácsadás folyamata alapvetően négy szakaszra bomlik:

  • Az első interjú, melynek során a kliens problémájának és életkörülményeinek minél szélesebb körű megismerése zajlik, valamint megalapozódik a bizalom a felek között. A szakaszt egy szerződéskötés zárja, mely a tanácsadás célját, időtartamát, kereteit foglalja magában.
  • A tanácsadási folyamat, azaz a probléma feldolgozása. Ebben a fázisban szakember és kliens közösen azonosítják az akadályokat, azok eredeteit, megoldási lehetőségeit. Tapasztalat szerint az alkalmak heti, maximum kétheti találkozással érnek célt, ennél ritkább rendszeresség többnyire nem vezet eredményre.
  • A záró szakasz, melyben az addig elért eredmények, változások megerősítése, a fenntartás módjának megbeszélése zajlik.
  • Az utánkövetés, mely a tanácsadási folyamat lezárulta utáni „check-up”.

Mikor érdemes tanácsadási folyamatba kezdeni?

  • érzelmileg megterhelő életesemények esetén
  • önismereti kérdésekben
  • életvezetési problémákkal
  • tartós stressz, kedvetlenség, szorongás miatt
  • munkahelyi, családi vagy párkapcsolati konfliktusok, krízisek megoldásában
  • pályaválasztásra vagy pályamódosításra készülő személyeknek
  • fontos döntések, nagy változások előtt
  • kommunikációs-  és konfliktuskezelési nehézségek esetén
Hátszegi Eszter pszichológus
Copyright © 2020 Hátszegi Eszter pszichológus. All Rights Reserved. | Intuitive by Catch Themes